Könyvesfalva - gyerekkönyv ajánló blog

Könyvesfalva - gyerekkönyv ajánló blog

Kedvenc mondókás könyveink

2022. január 28. - konyvesfalva

 

szazerinto.jpgMár nem is tudnám felidézni, hogyan és mikor került hozzánk az első mondókás könyv, de arra tisztán emlékszem, hogy a nagyobbik lányom babakorában elbűvölve hallgatta a kántálásunkat és óriási kacagásai arra sarkalltak minket, hogy ne is hagyjuk abba – lehetőleg soha. Ez az első könyv Lackfi János – J. Kovács Judit Százérintője volt, amely 22 ölbeli játékot és mondókát tartalmaz. A mondókák rövidek, egyszerűek és modernek, így elsőgyerekes kialvatlan anyukák is könnyen meg tudják jegyezni őket. Állítólag azok a gyerekek, akikkel születésüktől kezdve sokat játszanak, mondókáznak, hamarabb kezdenek el beszélni, és a nagyobbik lányom tényleg már korán egy szószátyár lett (és azóta is elég ritka az a pillanat, amikor éppen nem beszél :D).

A Százérintő hatására kezdtünk el Ringatóra járni, ahol megismerkedtünk a Ringatós dalokkal és játékokkal, majd a repertoárunkat tovább bővítettük a Kerekítő könyvekkel.

 

ringato.jpg

A Ringató könyvek már igazi klasszikusnak mondhatóak a kisgyermekes családok körében, és ez nem véletlenül alakult így. Gróh Ilona, a Ringató megalkotója egy zenei nevelési programot állított össze. Az ország minden táján elérhetőek a foglalkozások, de az otthon kényelméből is játszhatunk, kapcsolódhatunk a gyermekünkkel a könyvei segítségével. Nemcsak a magyar népzenével ismerkedhetünk meg általa, de szláv, moldáv és egyéb környékbeli nemzetiségek dalai is fellelhetőek a könyvekben.  A Ringató könyvek remek alkalmat nyújtanak arra, hogy a csemete a népzenével ismerkedjen, miközben mi „ringatjuk”.

 

kerekito2.jpg

A Ringatóval párhuzamosan fedeztük fel magunknak a Kerekítő könyveket (szerkesztője: J. Kovács Judit). A Kerekítő mondókás könyvcsaládnak jelenleg 17 tagja van, mi szinte az összeset hallgattuk/olvastuk/játszottuk; a nagylányom ugyanis mindig kiszúrta a könyvtárban vagy könyvesboltban, ha valamelyik még nem volt meg otthon. Az egyik legkedvesebb korai emlékem róla pedig az, mikor a 2. születésnapja környékén az egyik Kerekítő könyvvel ült az ágyában, és mutogatta, mondogatta, kántálta a mondókákat, és szépen sorban az egész könyvet „felmondta”.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvesfalva.blog.hu/api/trackback/id/tr7216864326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása